Itt van az ősz, itt van újra
Itt van az ősz itt van újra…. sokaknak kifejezetten különleges és emlékezetes időszak ez, mivel gyermekük először lépi át a bölcsőde-óvoda kapuját és kezdi meg beszokását élete első kortársközösségébe.
Aki már túl van rajta szülőként, halvány emlékképként felidézheti a vegyes érzelmekkel telített közösségbe szoktatási időszakot. A sokszor könnyes, ordítós búcsúkat vagy az aggodalmakkal, félelmekkel teli gondolatokat "vajon most mit csinálhat?". Sokan fürkésztük a gondozónők-óvónők arcát, információra vágyva azzal kapcsolatban, hogy vajon hogy telt a napja csemeténknek, egyáltalán képes-e létezni nélkülünk.
Ahogy az élet nagy változásai, természetesen a beszoktatás időszaka is megborít egy már harmonikusan kialakult rutint, családi és egyéni egyensúlyt.
A pszichológia mindezt normatív krízisként értelmezi, mivel életünk során ezeken a váltásokon át kell essünk. Fejlődésünk energiáját adja, hogy ezekhez a változásokhoz alkalmazkodni tudunk, mindannyian. Mi magunk szülőként és gyermekünk is.
De vajon meddig normatív egy ilyen természetes krízis időszak? Ki hogyan éli meg ezt a változásokkal, alkalmazkodással és kihívásokkal teli heteket-hónapokat? ..…Ez teljesen egyén, kapcsolat és intézményfüggő.
A bölcsőde és óvodakezdés nem csak a gyermek számára hatalmas változás, de szülőként is új kihívások elé állít Bennünket. Próbára teszi csemeténkbe és szülőségünkbe vetett bizalmunkat.
Gyakran bizonytalanodhatunk el szülőségünkben: Vajon jól felkészítettük gyermekünket a közösségbe lépésre? Gyakran kérdőjelezhetjük a befogadó intézményben dolgozó személyek kompetenciáját: Vajon eléggé jól figyelnek a gyerekemre? Vajon Ők azok a személyek, akikre rábízhatom legnagyobb kincsemet? Gyakran bizonytalanodhatunk el gyermekünk alkalmasságát tekintve: Vajon elég önálló? Készen áll a leválásra-távolodásra?
Ideális esetben mindhárom kérdésre a válaszunk igen, és mi magunk is megkönnyebbülve hagyjuk ott Őt a közösségben, gyermekünk pedig az önállósodás útjára lépve virágzik és láthatjuk őt pajtásaival vidáman nevetgélni, pillangókat kergetve az udvaron.
De……
A valóság ennél gyakran sokkal kevésbé rózsaszín. Valódi kihívások elé állítja a szülőket, gyerekeket, valamint a gondozókat és óvodapedagógusokat. A folyamat ritkán gördülékeny, érzelmileg erősen megterhelő, sokszor hullámvölgyekkel tarkított és rengeteg kérdést, valamint aggodalmat vet fel.
Természetes módon. Mindenkinél.
A közösség visszajelzései, a többi szülővel való kapcsolat, a gondozó és az óvónő szerepe valamint gyermekünk lelki állapota sokféle tükröt nyújthat számunkra. Olykor ezek a tükörképek tovább mélyítenek bizonytalanságokat és előfordul, hogy komoly kétségek és elakadások is felmerülnek a beilleszkedés, közösségi élet, szülőről leválás folyamatában.
A pedagógusokkal való kommunikáció, a bizalmi kapcsolat kiépítésére törekvés, valamint a megfelelő idő és kitartás nagyon sokat segíthet a folyamatban. Nagyon fontos a szakemberekkel közösen megfigyelni és értelmezni a felmerülő nehézségeket és elakadásokat.
Ne csak gondolkodjunk és tépelődjünk, hanem kérdezzünk. Keressünk és kérjünk válaszokat, mert a kommunikáció az egyik leghatékonyabb út az elakadások megoldásában.